A mai napon – 2018. október 17-én – a salgótarjáni és a megyei paktum munkaerőpiaci szolgáltatóival – minden különösebb formalitás nélkül - leültünk beszélgetni arról, milyen tapasztalataink vannak a munkaerőpiaci szolgáltatás, kiemelten a mentorálás, az inaktívak bevonása terén.
A beszélgetés rendkívül hasznos volt, hiszen megoszthattunk egymással számos motiváló és nehézséget okozó tényezőt is.
Ismeretes, hogy a foglalkoztatási paktumok kiemelt feladata, hogy elérje azokat a leendő munkavállalókat, akik – munkába lépve bekapcsolódnak a helyi vállalkozások GDP termelő tevékenységébe.
A Salgótarjáni Foglakoztatási Paktum a megyeszékhelyen, a SEAGULL Alapítvány pedig megyei paktum civil tagjaként - a két konzorcium tagjaival –és kiemelten a Kormányhivatal Foglakoztatási Főosztályával együttműködve - a megye különböző pontjain dolgozik a fenti célok elérése érdekében.
A beszélgetés során bemutattuk a Salgótarjáni Foglakoztatási Paktum tagjainak a közelmúltban elindult SEAGULL Család – és KarrierPONT céljait, terveit is, hiszen a CSAK PONT ingyenesen szolgáltat számos programot, képzést , lehetőséget éppen a salgótarjáni családoknak, anyukáknak, szülőknek, nagyszülőknek, gyerekeknek is.
A Salgótarjánban élő családok életminősége javulhat, ha igénybe veszik a SEAGULL CSAK PONT ingyenes szolgáltatásait.
A két paktum szakmai vezetői, mentorai megállapodtak abban, hogy a jövőben – ha erre igény mutatkozik – megismétlik ezt a találkozást, ahol egyeztetik az aktuális együttműködési lehetőségeit.
(Foto: SEAGULL/ A foto a workshopon készült az alapítvány székhelyén)